70 éves a Közlekedéstudományi Egyesület

2019 április 18.

XX. alkalommal kerül megrendezésre a Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia, melyen köszöntőt mondott Mayer Ferenc

Tisztelt Elnökség, Tisztelt Konferencia!

 

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy köszönthetem a ma már 70 éves Közlekedéstudományi Egyesületet és a XX. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia résztvevőit.

A KTE 70 éve Magyarország legnagyobb szakmai civilszervezetének a sikertörténete.

Sikertörténet mivel ma is fiatalos lendülettel és szervezetten működik.

Sikertörténet mivel a közlekedéssel kapcsolatos szakmai kérdéseket országos lefedettségben rendkívül igényesen képviseli.

És sikertörténet azért is mivel tevékenységével kiharcolta, majd megtudta őrizni függetlenségét, és legfontosabb céljának Magyarország  közlekedéssel, közlekedéstudománnyal kapcsolatos eredményeinek gyarapítását és feladatainak szolgálatát tekintette, és tekinti ma is.

Köszönet és elismerés illeti a KTE mai regnáló vezetőit, tisztségviselőt, tagságát és támogatóit, de nem feledkezhetünk meg nagyszerű elődeinkről, sok szempontból példaképeinkről sem.

Engedjék meg, hogy én teljesen egyéni és szubjektív alapon 3-3 nevet kiemeljek az Egyesület legfelső vezetéséből és a Területi Szervezetek részéről: Gyurkovics Sándor, Zahumenszky József, Kisteleki Mihály, illetve Gárdai Gábor, Ujhelyi Jenő, és Békési Attila.

 

Tisztelt Konferencia!

 

Születésnapját ünnepli a Közlekedéstudományi Egyesület Vas Megyei Területi Szervezete is.

 

 

Vas megyében mindig töretlenül népszerű volt a KTE. Tagsága, szervezettsége, kezdeményező képessége, a közlekedés elméleti és gyakorlati kérdéseinek folyamatos előtérbe állítása, a mérnöki megbízásos munkák elterjedése, támogatása, és az országos nagyrendezvények lebonyolítása,  az eredményesen, és elismerten jól működő területi szervezetek sorába emelte a Szombathely központú KTE Vas megyei Területi Szervezetet.

 

Tisztelt Konferencia!

 

A XX. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferenciát is megilleti az elismerés, mert ez is egy sikertörténet.

Sikertörténet, azért mert bő 20 évvel ezelőtt a magyar vasúti közlekedésfejlesztés egyik legnagyobb projektje kezdődött meg, az új Szlovén - Magyar Vasúti kapcsolat kiépítése, ami olyan új műszaki kihívásokat támasztott a szakmával szemben, amelyek sikeres megoldása, a KTE nélkül, a tudományos műhelyek közreműködése nélkül nem tudott volna megvalósulni.

Csak néhány rövid utalás a szlovén-magyar vasúti kapcsolat építésekor felmerült műszaki kérdésekre:  vasbeton vagy acélszerkezetű völgyhidak épüljenek-e, hogyan lehet az őrségi agyagtalajon nagy teherbírású vasutat építeni, jó megoldás-e a mély és hosszú bevágásos szakaszokon vasalt talajtámfal  építése, vagy pl. milyen technológiával épüljön a Nagyrákosi-Balla hegyi alagút?

A KTE Vas Megyei Területi Szervezet felismerte ezeknek a kérdéseknek az összetettségét, és a megoldások segítése érdekében életre hívta ezt az országos konferencia rendszert. Egy olyan országos nagy konferencia jött létre, amelyik a közlekedés nagyon sokrétű és bonyolult szakmai specializációja ellenére mind a mai napig megőrizte a közlekedés egészét átfogó jellegét.

Tehát megvolt a konferencia témája, szükség volt egy stabil helyszín kiválasztására is.

Bükfürdőre esett a választásunk, több okból.

Bükfürdő Európa hírű üdülőhely, itt ideálisan lehet fogadni, elhelyezni akár több száz résztvevőt, és minőségi szolgáltatásokkal lehet a vendégeket kiszolgálni.

Bár mi az elején a mai körülményekhez viszonyítva fapados konferenciákat szerveztünk, de a szakmai színvonal akkor is nagyon magas volt.

A kezdetekkor a  Szabadidő központ és az Apartman házak volt a bázis.

Meg kell említeni, hogy a Gyógyfürdő vezetése, és az akkor még nagyközség, ma már város vezetése döntő mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Beruházási Konferencia gyökeret eresztett Bük fürdőn.

Köszönet érte!

 

Tisztelt Konferencia!

 

Gratulálok a születsnaphoz, és egyúttal kívánom, hogy a 70 éves Közlekedéstudományi Egyesület és a Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia, továbbra is egyik legfontosabb feladatának tekintse, az elmélet és a gyakorlat közötti közvetítő szerepét, és járuljon hozzá a közlekedés elméleti és a gyakorlati szakembereinek az együttműködéséhez.

 

Azt kívánom, hogy a KTE vezetői, tagjai, támogatói legyenek büszkék arra, hogy részt vehetnek ennek a nagyszerű civil szervezetnek a munkájában és a jövőben is tegyenek meg mindent az újabb eredményes születésnapok és sikeresek konferencia szervezések érdekében.

 

Isten éltesse a 70 éves Közlekedéstudományi Egyesületet és a XX. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferenciát!

 

 

Szombathely 2019.ápr. 10.                                                                                    

                                                                                                   

 

                       Mayer Ferenc

                                                                                             a KTE örökös tagja