A mérnökök és 1956 – Jubilál a vasi kamara

2016 november 30.

Mérnökhallgató voltam '56-ban: ezekkel a szavakkal vezette fel az Őrvidék Házban megrendezett programot Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke.

Ebben a mondatban benne van mindaz, ami a Vas Megyei Mérnöki Kamara pénteki rendezvényében fontos volt: megemlékezés az 1956-os forradalom 60. évfordulóján és tisztelgés a mérnöki kamara 20 jubileuma előtt.

Nádor István, a megyei mérnöki kamara elnöke megnyitójában hangsúlyozta: a kamara alapítását lehetővé tevő 1996-os törvény esélyt adott a mérnököknek. – Már maga a szervezettség is esély a következő évtizedek jobb munkájára – mondta. Hangoztatta: már 1956-ban, de napjainkban is a mérnökök a letéteményesei az ország, vagy tágabban Európa fejlődésének. – Pontosan ezért is valljuk a kamara célját is magunkénak: kapjunk jó sok feladatot, melyekért talán a megfelelő elismerés is megérkezik – mondta Nádor István. A kamara megyei elnöke hozzátette: külön is kiemelendő Szombathely jelenlegi helyzete, hiszen a mérnökképzés egyik fellegvára lehet a vasi megyeszékhely.

Két számmal készültünk a rendezvényünkre, a hatvannal és a hússzal – mondta Hajtó Ödön, utalva a forradalom és a kamara jubileumára. Az '56-os események egyik – műegyetemi hallgató – szemtanúja az egyetemisták szerepét emelte ki a forradalom kitörésében. – Valahogy rendszert akartunk váltani, még ha ezt szimpátiatüntetés „papírjába" is csomagoltuk – mondta.

Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója korabeli forrásokból idézett a mérnököknek. Mint azt sokan talán tudják, a színész-igazgató maga is mérnökként kezdte a nagybetűs életet. – Még akkor is egy picit annak vallom magam, ha csupán két évet dolgoztam ebben a „műfajban" – mondta a Vas Népének.

A szombathelyi rendezvényen a szakemberek „szakmáztak" is, hiszen ahogy egyikük kijelentette: itt – ha csak képletesen is - gyorsan előkerülnek a ceruzák és a számológépek.

Forrás: http://vaol.hu/kultura/a-mernokok-es-1956-jubilal-a-vasi-kamara-1802813?block=plt_modal_gallery&galery=2890391

 

szerző: Turbók Attila

fotós: Szendi Péter

Kapcsolódó galéria

Jubileum
Jubileum
Jubileum
Jubileum
Jubileum