BESZÁMOLÓ A VAS MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA 2021. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

2022 május 19.

2021. év is a koronavírus árnyékában zajlott kamaránkban is. Azért van miről beszámolni, igaz sokkal kevesebb dologról, mint a korábbi években.

TÉNYEK ÉS ADATOK

2020. végén a Vas Megyei Mérnöki Kamarában 458 fő aktív státuszú tagot, illetve 204 fő felelős műszaki vezetőt, műszaki ellenőrt tartottunk nyilván. Kamaránk a mögöttünk álló év minden külső ellenőrzése szerint jogszerűen működött, ami alapkövetelmény egy köztestület esetében. Elnökségünk kilenc alkalommal, részben online, ülésezett, mindannyiszor határozatképes volt, és 43 határozatott hozott. 2021. májusában a Kormány veszélyhelyzeti felhatalmazása alapján elnökségünk fogadta el a 2020. évről szóló tevékenységi és a pénzügyi beszámolót, valamint a mérleget. Aztán, a veszélyhelyzetet lezáró szabályozásnak megfelelve, 2020 szeptemberében megtartottuk az éves taggyűlést, mely megerősítette az elnökség májusi döntését. A kamara legfőbb fórumán 47 tagunk jelent meg, ezzel biztosított volt a határozatképesség. A rendezvényt, a távolságtartás biztosítása érdekében, nem székhelyünkön, hanem a Martineumban került sor. A résztvevőknek a kamaránkat rendszeresen segítő APTÍV jóvoltából FFP2 védőmaszkot tudtunk biztosítani, és más járványügyi előírásoknak is eleget téve tartottuk meg taggyűlésünket. Kamaránknál változatlanul nyolc szakcsoport működik.

 

KAMARAI MŰKÖDÉS

A járványhelyzetben kiemelten fontos volt az elektronikus kapcsolattartást tagjainkkal, melynek révén személyes kontaktusok nélkül is működni tudtunk, a szükséges információkat el tudtuk juttatni a tagsághoz. A kamarai elektronikus kapcsolattartás korábbi kialakítása hasznos volt, hiszen ennek segítségével a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején a kamarai adminisztrációban ismét azonnal, minden zökkenő nélkül át tudtunk állni a személyes kapcsolattartásról a „home office” üzemmódra. Tagjainkat rendszeresen értesíteni tudtuk a kamarai eseményekről (taggyűlések, előadások, képzések, rendezvények, álláslehetőségek, stb.). Tagjainkkal való kapcsolattartásban a gyors, folyamatos és színvonalas tájékoztatásban fontos szerepet tölt be honlapunk (www.vasimmk.hu). A határidők közeledtéről a titkárság figyelemfelhívó értesítést küld tagjainknak (pl. szakmagyakorlási jogosultságok megújítási vagy tagdíjfizetési kötelezettség). Kamaránk kezdeményező módon vett részt a kamarán belüli információáramlás javítását szolgáló, a megyei kamarák közti egyeztetési fórumot teremtő, Területi Elnökök Fórumában. Nádor István elnök a megyei kamarák delegáltjaként részt vett a Magyar Mérnöki Kamara Alapszabály Előkészítő Bizottságának munkájában. Az MMK új Alapszabályát 2021. novemberében elfogadta a köztestület Küldöttgyűlése.

2021. júliusában került sor a Magyar Mérnöki Kamara tisztújító Küldöttgyűlésére. Az új elnök Wagner Ernő, korábbi Somogy megyei elnök lett. Örömünkre Tóthné Temesi Kinga tagtársunk ismét bekerült az országos kamara Etikai és Fegyelmi Bizottságába.

2021.ben szakmai továbbképzést hét képzési alkalommal nyolc mérnöki szakterület számára tartottunk, az összes résztvevő 403 fő volt.

 

A képzések szervezéséért külön köszönet Szimandel Dezső és Tóthné Temesi Kinga elnökségi tagjainknak, valamint Riha Katalin titkársági dolgozónknak. Szakmai továbbképzéseink egy részén idén is részt vettek más megyék mérnökei is. A megyénkben kis létszámban művelt mérnöki szakterületek képviselőinek helyi képzését nem tudjuk megoldani. Ennek nem kizárólagosan anyagi oka van, hanem az is, hogy a téma előadóit nem akartuk a csupán 5-10 fős hallgatósággal kényelmetlen helyzetébe hozni.

Mérnökeink közül a legkiválóbbak munkáját a 2021-es taggyűlése átadott kamarai kitüntetésekkel ismertük el.

 

Bodányi Ödön Díj: Lőrincz Csaba, Lukács Ernő

Kiemelkedő Mérnöki Munkáért Emlékplakett: Füle Ernő, Kovács István, Kozma Zoltán

Vas Megye Fiatal Mérnöke Elismerő Oklevél: Déri Tamás

 

Rendkívül sajnálatos, hogy Lőrincz Csaba kollégánk és barátunk munkáját már csak posztumusz adományozott Bodányi Ödön Díjjal ismerhettük el.

Elnökünket, Nádor Istvánt Szombathely városa munkássága elismeréseként javaslatára Éhen Gyula Díjban részesítette. Kamaránk javaslatára a megyeszékhely önkormányzata Gothárd Jenő Díjban részesítette Vadász Lászlót és Vadász Pétert, a Meliorációs Kft. vezetőit, tulajdonosait.

Terveztünk kommunikációs tréninget tartani tagjainknak, de a pandémia ezt is megakadályozta, remélhetőleg 2022-ben pótolni tudjuk.

 

EGYÜTTMŰKÖDÉSI RENDSZER

Működésünk során a korábban meglévő együttműködéseinket megtartottuk. Több korábbi együttműködésünk örvendetesen tovább él és virul, sőt hangsúlyosabb lett. A megye és a város szakmai fórumain (tervtanácsok) és döntés előkészítő testületeiben kamaránk ott van, és lehetőség szerint véleményt nyilvánít szakmai kérdésekben. A megyei felsőfokú műszaki képzés segítése érdekében egyetemünkkel új alapokra próbáltuk helyezni az együttműködést. Ennek érdekében direkt kapcsolatot alakítottunk ki a mérnökképzés közvetlen gazdájával, a Savaria Műszaki Intézettel.

Kamarai folyóiratunk változatlanul digitálisan megjelenik, immár „VASI MÉRNÖK” címmel. Sajnos mérnök kollégáink kevéssé aktivizálják magukat cikkek írásával, de még a lehetséges témák felvetésében is. Ez sajnos jelentősen megnehezíti az újság szerkesztését, veszélyezteti a lap rendszeres megjelenését. Ezúton is kérem a Vas megyei mérnököket, aktivizálják magukat szakmai folyóiratunk fenntartása érdekében.

 

NAGYRENDEZVÉNYEK

Mérnökbálunk megtartását a COVID járvány ismét megakadályozta.

A 2020. májusra tervezett horvátországi tanulmányutunkat akkor a koronavírus meghiúsította, 2021 szeptemberében végre útra kelhettünk. A Gabbiano Travel által lebonyolított tanulmányúton 51 fő vett részt. Varasdon a Dráva vízerő-hasznosításáról és vízgazdálkodási kérdéseiről, projektekről hallottunk értékes szakmai előadásokat a horvát mérnök kollégáktól.  A Peljesac-félszigeten a 2,5 km hosszú, különleges tengeri autópálya híd tervezőivel és kivitelezőivel találkoztunk, a nagy építkezést vízről és a szárazföldről egyaránt megismerhettük. A dalmát szigetvilág infrastruktúra ellátási problémáiról és Mljet sziget vízgazdálkodási kérdéseiről Zdenko Keresa horvát építőmérnök tájékoztatta a részvevőket.

A járvány, az osztrák korlátozások, miatt sajnos a Bécs melletti Smart City (Okos város) meglátogatása is elmaradt, 2022.ben ezt is szeretnénk bepótolni.

2021 kiemelkedő eseménye volt a Trianon 101 emlékfák elültetése. A trianoni békediktátum 101. évfordulóján kezdtük meg 101 fa ültetését, amit részben környezetvédelmi akciónak szántuk, részben Trianon 100. évfordulójára emlékezésnek. Az Abért-tónál indult a munka mérnökeink, az ELTE_SEK mérnökhallgatóinak segítségével, a szombathelyi Erkel kórus közreműködésével. A június 6-i ünnepélyes faültetés keretében a helyszínen felavattuk a Vas megyei mérnökök Trianon emlékkövét, melyet Veres Gábor Munkácsy Díjas szobrászművész alkotott. A faültetés ősszel folytatódott részben az Abért-tónál, részben Szombathely- Szőlős, Ják-Balogunyom ill. Vasvár vasútállomásainál.

 

GAZDÁLKODÁS

2021-ben kamaránk pénzügyi háttere stabil maradt. Ez fegyelmezett, pontos, takarékos gazdálkodással, és sikeres pályázati munkával volt elérhető. 2021-re a Miniszterelnökség pályázatán 1 millió Ft többletforráshoz jutottunk. A gazdálkodás részletes adatait a költségvetési beszámoló mutatja be.

Nádor István

a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke