Díjazott vasi mérnökök
Szent Márton ünnepén Szombathely a figyelem középpontjába állítja azok munkásságát, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak a városért.
A csaknem három évtizedes régi hagyományt követve dr. Nemény András polgármester gálaműsor keretében adta át a megyeszékhely legmagasabb kitüntetéseit november 13-án az AGORA-Művelődési és Sportházban.
Savariában, a mai Szombathelyen született 316-ban Szent Márton, Európa egyik legnépszerűbb szentje. Szülővárosában ezen a napon a katonára, a püspökre, Isten alázatos szolgájára emlékezünk, aki a jólelkűség, a felebaráti szeretet, a szolidaritás és az egyszerűség példaképe. Évezredeken átívelő szellemi örökségét a szombathelyiek büszkén őrzik.
A pandémia miatt tavaly elmaradt a hagyományos Szent Márton-gála, így a 2021-ben odaítélt díjak mellett idén vehették át elismerésüket a 2020-as év kitüntetettjei is.
A Vas Megyei Mérnöki Kamara tagjai ismét képviselték magukat az elismertek listáján: Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke Éhen Gyula-díjat, Déri Lajos alelnök Gothard Jenő-díjat, Vadász László és fia, Vadász Péter, a Meliorációs és Rekultivációs Kft. tulajdonosai Brenner-díjat kaptak.
Szombathely város gazdaságának fejlesztése, városépítészetének, környezetvédelmének érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek „Éhen Gyula-díj” adományozható. Az elismerést 2021-ben Nádor István, a Vas Megyei Vízügyi Igazgatóság egykori igazgatója kapta.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett építőmérnöki diplomát 1977-ben. Ezután a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál helyezkedett el. Először gyakornok, csoportvezető, főmérnök, majd osztályvezető, 1996-tól pedig igazgatója a Vízügyi Igazgatóságnak egészen 2015. évi nyugdíjba vonulásáig. Fő munkaterülete a Nyugat-dunántúli régió vízellátási, csatornázási és szennyvíztisztítási koncepcióinak kidolgozása, a Kis-Balaton vízvédelmi rendszere beruházásának irányítása. Közéleti tevékenysége: tagja volt SZMJV Közgyűlésének Környezetvédelmi Szakmai Bizottságának (1990-1994), 1990 óta a Magyar Hidrológiai Társaság Nyugat-dunántúli Területi Szervezetének elnöke, 1997-től a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának elnökségi tagja. 1998-tól a MTESZ Vas Megyei Szervezetének alelnöke. 2014-ben megválasztották a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnökének.
A gazdaság és a városüzemeltetés területén kiemelkedő teljesítményű szakemberei „Brenner-díjjal” jutalmazhatók. 2021-ben Vadász László és fia, Vadász Péter, a Meliorációs és Rekultivációs Kft. tulajdonosai érdemelték ki az elismerést.
László és Vadász Péter, apa és fia. Közös cégük, a Meliorációs és Rekultivációs Kft. hosszú ideje meghatározó és megbízható szereplője Vas megye és Szombathely mélyépítési, útépítési, vízgazdálkodási beruházásainak. Vadász László 1992-ben alapította Szombathelyen a Kft.-t, melynek munkájába hamarosan fia, Péter is bekapcsolódott. A Kft. jelenleg is családi vállalkozásként, családias légkörben működik. A cég megalakulásakor elsősorban meliorációs és rekultivációs munkákat végeztek, majd tevékenységüket áthelyezték a mélyépítés, csatornázás, víz- és útépítés területére, ahol fokozott piaci kereslet jelentkezett. Munkatársaikkal együtt a megrendelő maximális kiszolgálására, kiváló minőségű munkára törekednek, sikerrel. A cég vezetésében, műszaki munkájukban, a munkatársaikkal való bánásmódban az alapító édesapa emberi tisztessége és szellemisége a meghatározó, melyet fia, Péter is átvett, és azonos szellemben folytat.
A gazdaságkutatás, környezetvédelem, valamint a műszaki fejlesztés kiemelkedő alakjainak munkáját az önkormányzat „Gothard Jenő-díjjal” ismeri el. A kitüntetést 2020-ban Déri Lajos, a Vas Megyei Mérnöki Kamara alelnöke vehette át.
A gazdaságkutatás, környezetvédelem és a műszaki fejlesztés terén magas szintű mérnöki munkát végez. Nevéhez fűződnek a Szombathely és a környező települések árvízi védelmét szolgáló dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározó engedélyezési és kiviteli tervei, az Arany-patak mederrendezési terve a 0+000 és a 13+350 kilométerszelvények között. Engedélyezési és kiviteli tervek, a Vas, Zala, Baranya és Somogy megyei regionális hulladékkezelési rendszerek tervei, valamint a hulladékgyűjtő szigetek telepítése Szombathely belterületén.
Fotó: Benkő Sándor
Galéria: Vas Népe
https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kituntetesek-a-szent-marton-galan-5472821/