Jól állták a sarat a vasi mérnökök a COVID-járvány alatt

2020 augusztus 17.

A Vas Megyei Mérnöki Kamara vezetői tartottak sajtótájékoztatót, amelynek keretében ismertették a vasi vállalkozások által kitöltött kérdőívek eredményeit.

Egy országos felmérés keretében a Magyar Mérnöki Kamara 18 ezer tagját szólította meg nemrégiben, akiknek mintegy harmada élt is a lehetőséggel, és mondta el véleményét egy közvélemény-kutatás keretében. A kamara elsősorban arra volt kíváncsi, hogyan változtak meg a mérnökök munkakörülményei, milyen gazdasági hatásokat idézett elő, és idézhet még elő a jövőben a járványhelyzet, és milyen intézkedéseket várnak helyi vagy kormányzati szinten a mérnökök.

- Az országos felmérésből többek között az is kiderült, hogy a válaszadók jelentős részének a munkavégzését befolyásolta a vírus, ugyanakkor nagyon gyorsan reagáltak a mérnökök a megváltozott munkakörülményekre, több mint 60 százalékuk teljesen áttért home office üzemmódra, 20 százalékuk pedig részlegesen. A mérnök vállalkozások jelezték, hogy szinte azonnal érezték a járvány hatásait, a tervezési megbízatások radikálisan visszaestek, ami azért is szomorú, mert ez később a kivitelezésekre is hatással lehet - tájékoztatott Déri Lajos, a Vas Megyei Mérnöki Kamara alelnöke, aki ismertette a helyi, 25 kérdésből álló kérdőív alapján született eredményeket.

Elmondta: a nyilvántartott 678 szakember közül 173-an töltötték ki a kérdőívet, ami 26 százalékos aránynak felel meg. Érdekesség, hogy 40 százalékkal többen nyilatkoztak a vasi mérnökök közül a helyi felmérés során az országoshoz képest. Az eredményekből az is látszik, hogy a legsérülékenyebbek az egyéni és mikrovállakozások voltak.

Arra a kérdésre, hogy a veszélyhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére milyen intézkedések történtek a cégeknél, a legtöbben - meglepő módon - azt válaszolták, hogy semmilyen, mert nem volt szükséges. Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke, Nádor István szerint a vállalkozók a következő támogatási konstrukciót látták volna szívesen:
- KATA befizetési kötelezettség eltörlését 70 év felett
- KATA vagy egyéb adók, járulékok átmeneti felfüggesztése, mint ahogy történt egyéb vállalkozásoknál is
- KATA egyéni vállalkozóknak nem kellene változtatni a jelenlegi szabályokon
- A helyi beruházóknak /beleértve az önkormányzatokat is/ a helyi tervezőket és kivitelezőket kellene favorizálni
- Vas megyében csak Vas megyei mérnökök dolgozzanak
- Alanyi jogon járó támogatást
- Munkavállalók támogatása legalább egy évig
- Alapbér 70-80 %-nak fizetését 2 hónapra
- Kedvezményes hitel a kamarák közvetítésével
- Adó- és járuléktámogatást, elengedést
- Bértámogatást
- Alapjövedelem
- Vissza nem térítendő támogatás
- Szabadon felhasználható, kamatmentes hitel

Felmerült az a kérdés is, hogy a vállalkozók mennyire elégedettek a kamara tevékenységével, illetve milyen lépéseket hiányoltak a szervezettől. A válaszadók többek között megemlítették:
- Online képzéseket
- Kamarai díj átütemezését
- Adókedvezményt
- Jobb érdekképviseletet
- Konzekvens erőt kellett volna megmutatni
- A kamarai ajánlott díjak minimum árszintként való elfogadtatását
- Közterhek csökkentését, átmeneti eltörlését (mint a turizmusban)
- Mikrovállalkozások képviseletét

Forrás: https://www.frisss.hu/aktualis/jol-alltak-a-sarat-a-vasi-mernokok-a-covid-jarvany-alatt

További beszámolók itt: 

A mérnöki kamara a járvány tapasztalatait mérte fel(link: https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-mernoki-kamara-a-jarvany-tapasztalatait-merte-fel-4197254/

A Vas megyei mérnökök lelki világa a koronavírus-válságban – Nem jó, de nem is tragikus (link: https://www.nyugat.hu/cikk/vas_megyei_mernokok_lelki_vilaga_a_koronavirus)

http://www.tvszombathely.hu/hirek/mernonok-a-veszelyhelyzet-alatt-20200818