Kitüntetések

2023 március 17.

A Vas Vármegyei Közgyűlés kitüntető díjak március 15. napja emlékére két mérnök társunk is kitüntetésben, elismerésben részesült.

A Vas Vármegyei Közgyűlés kitüntető díjak, elismerések alapításáról és adományozásáról szóló 4/2023. (II.10.) számú határozata alapján a vármegye érdekében végzett kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemek, eredmények és teljesítmények elismeréséül március 15. napja emlékére két mérnök társunk is kitüntetésben, elismerésben részesült.

Székely Edgár "Gayer Gyula emlékplakett" kitüntetést vehetett át:

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály osztályvezetője
Székely Edgár 1985 óta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa, 1998-tól csoportvezetőként, 2002-től a Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály osztályvezetőjeként tevékenykedett. Irányításával működik az Igazgatóságon a felszín alatti és felszíni vízkészletekkel való gazdálkodás, az ezzel kapcsolatos szakigazgatási munka, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervek készítésének, véleményezésének folyamata, a tervezéshez szükséges monitoring tevékenység. Felügyeli a területi víziközmű ügyek feladatellátását, egysége látja el a Nyugat-Dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács titkársági szerepét, összefogja a témában érintett szervezetek szakmai munkáját. Tevékenységében kiemelt a felszín alatti vizek, különösen a termálvízkészletekkel való felelős és kiszámítható gazdálkodás. Közvetlen szakmai irányítása mellett folynak a büki, a sárvári és a vármegye egyéb termálkútjainak hatósági ügyei. Feladataihoz tartozik az Igazgatóság területén bekövetkező vízminőségi káreseményekkel kapcsolatos védekezési tevékenység.

 

Böröcz Miklós Vas vármegye Közgyűlése elnökének emlékérme elismerésben részesült:

Igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatósága
Böröcz Miklós 1975-ben született. Felsőfokú tanulmányai befejezése után a Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht. műszaki ellenőreként kezdte pályafutását, ahol elsajátította a szakma alapjait. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nél már nemcsak megyei, de az egész Dunántúl területén is kapott projektvezetőként megbízási feladatokat. 2012. évben felkérték a Vas Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége igazgatói posztjára, ahol több átszervezést is sikeresen menedzselt, feladatát töretlen objektív műszaki szemlélettel végezte. 2020. évben bízták meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatósága vezetésével. Kritikus helyzetekben mutatott irányító- és szervezőkészségét nemcsak munkatársai, hanem a társszervek vezetői is minden alkalommal magasra értékelték.

 
 
A kitüntetettek bővebb bemutatása, méltatása itt érhető el.
 
Forrás: https://www.vasmegye.hu/