Minden, amit tudni kell a gázkészülékek kötelező felülvizsgálatáról

2015 szeptember 14.

A lakosság érdeke a gázkészülékek kötelező felülvizsgálata. Év végéig még több mint ezer lakást ellenőriznek.

Megpróbálunk rendet tenni a gázkészülékek kötelező felülvizsgálatának ügyében, mivel a visszajelzések alapján nagyon úgy tűnik, hogy a lakosság sokszor értetlenül áll a felülvizsgálat előtt, mondván, nála minden rendben van. Valamint azt sem értik sokan, miért kötik ki náluk azonnal a gázt. Azt, hogy miért szükséges a felülvizsgálat, és mi előzte meg a mostani jogszabály létrejöttét, Horváth Imre, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnökségi tagja, okleveles bánya- és geotechnikai mérnök magyarázta el.

Mivel Horváth Imre 42 évig dolgozott a gázszolgáltatónál, nem csak a jelenlegi helyzetet, de az előzményeket is pontosan ismeri. Ahhoz, hogy megértsük a mostani vizsgálat szükségességét, egészen a hetvenes évekig kell visszamennünk az időben, ekkor ugyanis még ötévente voltak a gázkazánoknál felülvizsgálatok. Aztán egy idő után úgy találták, hogy a lakosság megérett arra, hogy felnőttként kezelje a helyzetet, és a döntést, hogy felülvizsgáltatja-e készülékét vagy sem, a lakástulajdonosokra hagyták. Teltek-múltak az évek, míg aztán a kilencvenes évek közepétől látványosan megemelkedett a gázkészülékek okozta balesetek száma. Leggyakrabban a szénmonoxid okozta a tragédiát. Horváth Imre elmondta: teljesen egyértelmű, hogy a tökéletes szigetelést biztosító, műanyag nyílászárók megjelenése okozott egyre több halálos balesetet. Hozzátette: ez a gyártók felelőssége is, hiszen légbeejtők nélkül forgalmazták az ablakokat.

A jogalkotó végül úgy döntött, hogy mivel nem várható el, hogy a lakosság magától végrehajtja az ellenőrzéseket, törvényileg írja elő a kötelező felülvizsgálatot, amely minden háztartásra vonatkozik. 2012-ben meg is jelent az első jogszabály, amely kimondta 2013 végéig minden, 1981 előtt telepített gázkazánt ellenőrizni kell, a rá következő évben az 1991 előtt telepítetteket, és így tovább. Rájöttek azonban, hogy teljesíthetetlen feladatra vállalkoztak, ezért a jogszabályt 2013-ban módosították, akkor 2014 szeptembere volt a cél. Be kellett látni azonban, hogy még így is túl szoros a határidő, ezért a következő módosítás már azt tartalmazta, hogy 2015 végéig kell befejezni az 1981 előtt készült gázkészülékek felülvizsgálatát, illetve azokét, amelyeknél nem tudja a tulajdonos, hogy mikor történt az üzembe helyezés. A tervek szerint minden gázkészülék sorra kerül tíz éven belül, mivel a többi gázkészülék felülvizsgálata a jövőben a mérőcserével egy időben lesz, márpedig azokat tízévente lecserélik. Itt tartunk most, azzal a különbséggel, hogy azóta a felülvizsgálat a lakosoknak teljesen ingyenes, de probléma esetén természetesen továbbra is a tulajdonosoknak kell fizetniük.

Problémák pedig, mint megtudtuk, vannak, viszonylag nagy százalékban. Ennek oka egyrészt a már említett nyílászárócsere következtében fennálló elégtelen légcsere. Ilyenkor a szakértő megállapítja, hogy mekkora légbeejtő nyílásra van szükség. A másik leggyakoribb panasz, hogy a pár éve, a panelprogram keretein belül leszigetelt falakra kénytelenek légbeömlőt fúrni. Ennek az az oka, hogy a panelprogram indulásakor még valóban nem foglalkoztak a megfelelő légcsere kérdésével, az utóbbi pár évben azonban már ez is szempont volt. A jogszabály ráadásul nagyon keményen  fogalmaz, miszerint a felülvizsgálónak mindig az adott helyzetet kell minősítenie. Sok esetben a lakástulajdonosok értetlenkedve fogadják, hogy el kell zárni a gázt, hiszen nem éreznek gázszagot. Horváth Imre elmondta: minden esetben ellenőrzik, hogy a vezetékrendszerekből nem szökik-e el a gáz, ha így van, haladéktalanul lekötik a rendszerről a lakást, vagy rosszabb esetben az egész lakótömböt. A szakértő hozzátette: egyáltalán nem biztos, hogy az ott élők érzik a gázszagot, nem beszélve arról, hogy a falban a vezeték sok helyen korrodálódhat is, márpedig ez gázrobbanást idézhet elő.

A lakosságnak azt kell megérteni, hogy a felülvizsgálat az ő érdekükben történik, hogy megelőzzék az értelmetlen baleseteket, amelyekből sajnos Szombathelyen is volt már tragikus kimenetelű. Országosan pedig évi 10-15 a halálos balesetek száma. Választ kaptunk arra is, hogy a megyében miért csak Szombathely és Répcelak az a két város, ahol most a felülvizsgálatok folynak. Megtudtuk: ez a két város az, ahol 1981 előtti a gázvezetékes rendszer. A munkálatoknak eddig körülbelül a hatvan százaléka valósult meg, így még 1000-1200 lakás felülvizsgálata hátravan. A lakástulajdonosok persze megtehetik azt is, hogy nem várnak az ellenőrökre, és saját maguk végeztetik el a szükséges ellenőrzést, ezt utána természetesen  igazolni kell.

Végül fontos ismételten kiemelni: szerkezetileg hiába egyformák a lakások egy-egy tömbházban, a szakértőnek, tervezőnek egyenként végig kell járnia a lakásokat, és minősítenie kell a rendszereket, mert az ajtón belüli adottságok (ablakok, ajtók, készülékek, stb.) már eltérőek. A tervezőnek egyenként felelősséget kell vállalnia, ha ezt megalapozatlanul teszi, felelőtlenül jár el. A Vas Megyei Mérnöki Kamara bízik abban, hogy a felülvizsgálatra jogosult tagjai alaposan járnak el, de ha bárki ettől eltérőt tapasztal, jelezze a kamarának!

Forrás: http://vaol.hu/hirek/hogy-ne-legyen-gaz-minden-amit-tudni-kell-a-keszulekek-kotelezo-felulvizsgalatarol-1725029