Többszáz négyzetméternyi területen szennyezik a földet Toronyban

2015 május 19.

Szerző: Nyugat.hu
Évek óta hordhatják Toronyban egy szántóföld mellé valakik a szemetet. Válogatás nélkül van itt minden: szerves és nem szerves, veszélyes és műszaki hulladék.

Első ránézésre a terület majdnem rendben is van, friss vetés, virágzó bokrok, tavaszi pillanatok tárulnak elénk. Útitársunk (névtelenségét kérő környéken lakó) viszont jó idegenvezető módjára körbevezet minket, ezzel percek alatt leveri arcunkról a mosolyt. Először néhány elszórt sörösdoboz, aztán pár műanyagzsák tűnik fel.

Pár méter múlva a bokor tövében egy ott felejtett biztonsági gyermekülést látunk, majd egy régi képcsöves monitor keretét, üveg nélkül. Annyira régóta van itt, hogy átnőtt rajta már egy kisebb fa. Különböző, kétes eredetű műanyag palackok is csillognak. A cserjék közé fordulva elhagyott gyerekjátékok, babakocsi, egy hűtőláda, majd egy egész hűtőszekrény néz velünk farkasszemet.

Tovább is van, mondjuk még? Nem szükséges, de lenne mivel: sörösdobozok százai, hajtógázas palack, autógumi, minden, mi szem-szájnak ingere.

A szél rendre behordja a szemét egy részét a szántóföldre, ahol akaratlanul is a földbe kerül ez-az. És akkor a talajvízszennyezésről nem is ejtettünk szót.

A gazdák hiába takarítják le a földet, a szél mindig visszahordja, mert bőven van utánpótlás.

Honnan származik ez a sok szemét? Nem tűnt fel az innen alig pár száz méterre lakóknak?

Hát ez jó kérdés, minden esetre nem ártana, ha eltűnne innen a hulladék. Arra, hogy sikerül-e kinyomozni a szemét forrását, már nagy összegben nem fogadnánk, arra viszont igen, hogy nem az fogja eltakarítani, aki idehozta. Ja, amúgy tegnap volt a Föld napja.

A Nyugat.hu mindig is szívén viselte a környezetvédelmet, ez most sincs másképp. A fentieket ezért jelezni fogjuk az illetékes hatóságoknak is, kíváncsian várva, mi lesz az ügy folytatása.