TRIANON EMLÉKFÁK 101

2021 március 22.

2020-ban volt a Magyarország harmadolását hozó „békeszerződés” 100. évfordulója. Vas megye mérnökei már akkor tervezték, hogy a szomorú centenáriumnak faültetéssel állítanak emléket, de a pandémia ezúttal is közbeszólt.

A mérnöki terveket azonban egy vírus csak ideig-óráig képes felülírni, ezért a faültetés nem marad el, csak átkerül a 101. évfordulóra, így tehát a Vas Megyei Mérnöki Kamara a vasi mérnökök munkájával 101 fát ültet Trianon 101. évfordulója alkalmából.

A fák többsége az Abért-tóhoz kerül, az új kerékpárút mellett árnyat adó fasor lesz belőlük a bringásoknak, de megyénk több vasútállomására is jut az emlékfákból.

A faültetés közel egymillió forintos költségét a megyei mérnöki kamara állja a tagdíjakból, a területeket a GYSEV Zrt., illetve a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság biztosítja. A fák utógondozásáról a cégek és a kamara közösen gondoskodnak.

A Vas Megyei Mérnöki Kamara örömmel venné, ha más szervezetek, önkormányzatok, cégek is csatlakoznának akciójukhoz.