Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban

2022 május 30.

Ingyenes tanulmányúton vehettek részt a jelentkezők május 27-én: az osztrák főváros újonnan épült, Aspern elnevezésű városrészét fedezték fel szakmai idegenvezetéssel a vasi mérnökök.

A Smart City - okosváros megismerése után Magyarország bécsi nagykövetségére látogatott el a szombathelyi csapat, majd a császárváros történelmi központjában egyórás fakultatív szabadidő eltöltése után a Fertő-tó ausztriai oldalán közös vacsorával zárult az egésznapos, élménydús program a Gabbiano Travel Utazási Iroda szervezésében.

 

Aspern Bécs legmodernebb negyede. A résztvevők a projektgazda SIEMENS AG Austria jóvoltából megismerkedhettek a fejlesztések tudományos és műszaki hátterével, a fenntarthatóságot alapvető célkitűzésként kezelő nagyszabású építkezés alapfilozófiájával. A 2013-ban kezdődött okosváros-projekt Európában egyedülálló kísérlet. Nem csupán kísérlet, hiszen ma már csaknem kilencezren laknak a vadonatúj, közel 2,4 millió négyzetméteren elhelyezkedő városrészben, amelynek mintegy fele zöldterület. Tízezer lakás ad csaknem 25 ezer embernek lakhelyet néhány éven belül. A lényeg azonban az otthonteremtésen és az energiahatékonyságon kívül a smart stratégiában meghatározott holisztikus célok megvalósítása: olyan életminőséget kínál, amely hosszútávon hozza meg eredményét.

 

Az Aspern-Seestadt munkatársa, Marvin Mitterwallner érdekes, izgalmas, információgazdag előadása után a vasi különítmény bejárta a városrészt. Később, újra a központi épületben, Alexander Schenk, az Aspern Smart City Research (ASCR) csoport megbízott képviselője is beszélt a projektről, elsősorban annak energiaelosztásáról, fókuszálva a jövő igényeire – például elektromos autó töltése -, de részletesen szó esett Aspern energiaellátó infrastruktúrájáról is: miben más, mint a megszokott klasszikus energiaellátó rendszer. A vasi kollégák hasznos kérdéseket tettek fel.

A nap során dr. Eperjesi Zoltán I. o. titkár és Harmatos Attila I. o. tanácsos, - mindketten a Bécsi Magyar Nagykövetség munkatársai - tolmácsoltak, majd a folytatásban vendégül látták a kamarai csoportot a Bécs belvárosában található székhelyükön, amely Mária Terézia óta magyar tulajdonú ingatlan. A szakmai tanulmányút során a Fertő-tónál még egy vacsoraállomáson pihentek meg a kirándulók, majd késő este érkeztek vissza Szombathelyre. (Részletes beszámoló olvasható a vasi mérnökújságban nemsokára!)

Kapcsolódó galéria

Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban
Vasi mérnökök az osztrák okosvárosban