Taggyűlést tartottak a vasi mérnökök

2021 augusztus 31.

Éves taggyűlését tartotta a nyár utolsó napján a Vas Megyei Mérnöki Kamara a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián. Nádor István elnök köszöntötte a résztvevőket, majd beszámolt az előző évről.

Eszerint 2020 végén 465 aktív státuszú tagot, illetve 211 felelős műszaki vezetőt, műszaki ellenőrt tartottak nyilván. Az elnökség részben online ülésezett, mindannyiszor határozatképesen: kilenc alkalommal összesen 49 határozatot hozott. Már tavaly márciusban beigazolódott, hogy a kamara elektronikus kapcsolattartásra való korábbi törekvése hasznos volt. Ennek segítségével a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején az adminisztrációban azonnal, minden zökkenő nélkül át tudtak állni a személyes kapcsolattartásról a home office üzemmódra. Szakmai továbbképzést öt alkalommal tíz mérnöki szakterület számára rendeztek, az eseményeken összesen 436-an vettek részt. A kamara pénzügyi háttere a fegyelmezett, pontos, takarékos gazdálkodásnak köszönhetően stabil maradt, egy miniszterelnökségi pályázaton még kétmillió forint többletforráshoz is jutottak.

Az eseményen bemutatkozott Wagner Ernő okleveles építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) nemrég megválasztott új elnöke, aki elmondta, hogy jelentős változások várhatóak az MMK életében. Például rövidesen megváltozik a kamara alapszabálya, amelynek előkészítésében a megyei kamarák delegáltjaként Nádor István is közreműködött. Az elnök ismertette, döntés született arról, hogy a háromszáz főnél kisebb tagozatok, mint amilyen az egészségügyi-műszaki, az akusztikai, a vegyészmérnöki és a bányászati tagozat, megszűnnek, a jövőben más tagozatokba integrálódnak. Csökken a választmány létszáma is, annak nem lesz tagja sem az elnök, sem pedig az elnökség. Fontos célja az országos kamarának továbbá, hogy amint erre lehetőségük adódik, megszüntessék a kamarai székházra vonatkozó előnytelen bérleti szerződést, és végre saját fellegvárat alakítsanak ki.

Mivel a koronavírus-járvány miatt elmaradt a hagyományos Vasi Mérnökbál, így ezen a mostani taggyűlésen adták át az előző évi kitüntetéseket. Lőrincz Csaba okleveles építőmérnök posztumusz Bodányi Ödön-díjat kapott, amelyet lánya, Lőrincz Katalin vett át. Bodányi Ödön-díjjal ismerték el Lukács Ernő okleveles építőmérnök tevékenységét is. Kiemelkedő Mérnöki Munkáért díjban részesítették Füle Ernő és Kovács Imre okleveles építőmérnököket, valamint Kozma Zoltán építőmérnököt, a Vas Megye Fiatal Mérnöke elismerő oklevelet pedig Déri Tamás  építőmérnöknek ítélték.

A rendezvényen szó esett arról, hogy a vasi kamara szeptember közepén szakmai tanulmányútra indul Horvátországba. Az utazás fő attrakciója a Neum-i, bosnyák korridor kikerülését lehetővé tevő Peljesac híd megnézése. A  projektgazda „Hrvatske c esta” (Horvát Utak) mérnökei helyszíni bejáráson ismertetik meg a beruházás, a tervezés és az építés folyamatát az utazókkal, akik a folytatásban szakmai előadásokat hallgathatnak meg a horvát szigetek közműellátásának problémáiról, illetve a Dráva folyó vízgazdálkodási és hidroenergetikai kérdéseiről Varasdon. 

Az éves taggyűlésen a Vivace Kamarazenekar muzsikája színesítette a programot. 

Fotó: Wagner Balázs, Unger Tamás

Kapcsolódó galéria