Hírek

Május 10-én délután 11-es Huszár úti székhelyén tartotta évi rendes taggyűlését a Vas Megyei Mérnöki Kamara.

Május 6-án a Budapesti Műszaki Egyetem Dísztermében tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Mérnöki Kamara. A területi kamarák és a szakmai tagozatok küldötteit – a nagyrendezvényen a szavazásra jogosult 284 küldöttből 174 jelent meg.

A MMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata március 24-én tartotta meg négy évenként esedékes tisztújító taggyűlését.

A Belügyminisztérium Víz világnapi ünnepségén az idén Déri Lajos kamarai tagunk vette át a belügyminiszter által alapított Lampl Hugó Emlékplakettet.

Az egyik legdinamikusabban fejlődő szakmai civil szervezet a Közlekedéstudományi Egyesület - erről is szó volt a Szombathelyen tartott kihelyezett vezetőségi ülésen.

-A Borostyánkő út mellett fekvő Savaria helyén előbb katonai tábort, majd teljes jogú várost alapítottak a rómaiak. Ezzel együtt megkezdődött az úthálózat kiépítése és gondozása is - kezdte a történeti áttekintést a szervezet megalakulása előtti korokról Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A VAS MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA "KIBŐVÍTETT" VEZETŐSÉGE NEVÉBEN NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL SOK SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A HÖLGYEKET!

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vas Megyei Mérnöki Kamara Építőipari fórumot szervez, melyre tisztelettel meghívja Önt és/vagy munkatársát.

Második alkalommal rendezett bált a Vas Megyei Mérnöki Kamara. A jeles eseménynek a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubja adott otthont 2017-ben is. A pezsgős vendégfogadás után a Lorigo TSE négy táncosa hangolta forró tangóval a mérnökközönséget.

A Magyar Mérnöki Kamara decemberi küldöttgyűlésének határozata szerint 2017-ben már a felelős műszaki vezetőknek, műszaki ellenőröknek is részt kell venni szakmai továbbképzésen jogosultságuk megtartása érdekében.
A pontos szabályzásról illetve a képzési lehetőségekről a későbbiekben tudunk tájékoztatást adni.

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYES ÚJ ÉVET KÍVÁN FÜLEKY ZSOLT ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYI HELYETTES ÁLLAMTITKÁSÁG

2017 farsangjában újra mérnökbál lesz Szombathelyen! A „VASI MÉRNÖKBÁL 2.0” helyszíne változatlanul a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubja lesz, színházunk művészeinek közreműködésével.

A Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatósága pályázatot hirdet helyszíni ellenőrzési referens munkakör határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony keretében történő betöltésére.

Vízgazdálkodási és Vízépítési szakcsoport tagjai részére.
A VMMK Vízgazdálkodási és Vízépítési szakcsoport tisztségviselőinek mandátuma 2016. december hónapban lejár. A Vízgazdálkodási és Vízépítési Szakcsoport alapszabálya szerint a mandátum lejárta előtt taggyűlés keretében kell az új tisztségviselőket megválasztani.

Ezúton tájékoztatom, hogy a Vas Megyei Mérnöki Kamara 2016. december 1.-től számlavezető bankot vált. A jövőben a Budapest Bank helyett az OTP Bank kezeli pénzügyeinket, így természetesen bankszámlaszámunk is megváltozik.

Mérnökhallgató voltam '56-ban: ezekkel a szavakkal vezette fel az Őrvidék Házban megrendezett programot Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. november 12-én tartotta meg a Szent Márton díjátadó gálát, amelynek keretében a város elismerését fejezi ki azoknak a személyeknek, akik a tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a város és a térség fejlődéséhez.

Mérnöki munkája elismeréséért kamarai tagunk az 1956. október 23-i nemzeti ünnep 60. évfordulója alkalmával eredményes és példamutató tevékenysége elismeréseként a Budapesti Vigadó épületében Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől Miniszteri Elismerő Oklevelet vett át.

Szombathelyen tartott előadást Andráskay Ede okleveles építőmérnök, alagútszakértő. A neves szakember a Gotthárd alagút építésénél dolgozott, élményeiről beszélt a hallgatóságnak. A világ nemcsak leghosszabb, de legzöldebb alagútjáról is beszélhetünk – kezdte előadását Andráskay Ede építőmérnök.

A Vas Megyei Mérnöki Kamara és a Közlekedéstudományi Egyesület Vas Megyei Terület Szervezete „A Gotthárd bázisalagút tervezése, építése” címmel előadást szervezett.