A 2022. évi tisztújítás
Megtartotta négy évenként esedékes tisztújítását a Vas Megyei Mérnöki Kamara. A Megyeháza dísztermében rendezett, október 20-i ülésen továbbra is Nádor Istvánnak szavaztak bizalmat a jelenlévő kamarai tagok, alelnöknek Tóthné Temesi Kingát választotta meg a tagság.
A 462 főt számláló tagságból a 15.30 órakor – második körben – kezdődő, egyfordulós tisztújításon jelentek meg annyian, hogy törvényes keretek között érvényes eredménnyel zárulhatott a választás.
Nádor István köszöntötte a megjelenteket, akik kijelölték a tisztújítás ügymenetében közreműködőket: Gál Róbert levezető elnökként, dr. Bánhidi Péter jegyzőkönyvvezetőként, Bindits Attila és Gáspár Ferenc jegyzőkönyvhitelesítőkként vett részt a folyamatban, Pernyész István, a Szavazatszámláló Bizottság elnöke, illetve Tőke László és Hollósiné Óvári Piroska - a szavazatszámláló bizottság két tagja - koordinálta a voksolást.
Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte a vasi mérnökök jelenlétét: - A kamara a szakmai munkán kívül aktívan részt vesz a megye közéletében olyan feladatok végrehajtásával, amely múltunk, hagyományaink ápolásához, továbbadásához hozzájárul. – hangsúlyozta. Dr. László Győző, SZMJV alpolgármestere arról beszélt, hogy egy közösség egy város életében mindig érték. - A vasi mérnöktársadalom folyamatosan hírt ad magáról, eseményt szervez, tevékenyen jelen van Szombathely életében, legutóbb például egykori városi főmérnökünk, Bodányi Ödön sírhelyét újíttatták fel. – köszönte meg a szakmai szervezet ténykedését az alpolgármester. A Vas Megyei Kormányhivatalt Szendrői Gábor, az Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály főosztályvezetője képviselte az eseményen.
A folytatásban Nádor István beszámolt az előző ciklusról. Őt követte Horváth Gyula Vladimír, a Felügyelő Bizottság leköszönő elnökének, továbbá Kapolcsi Imre, az Etikai és Fegyelmi Bizottság elnökének értékelése, majd Kovács Imre, a Választási Jelölő Bizottság elnöke is megtartotta tájékoztatóját. A megjelentek - 52 tag – szavaztak, csupán egy voks volt érvénytelen.
Rövid szünet után Pernyész István kihirdette a Vas Megyei Mérnöki Kamara 2022. évi tisztújításának eredményét:
Elnök: Nádor István
Alelnök: Tóthné Temesi Kinga
Elnökségi tagok: Böröcz Miklós, dr. Engi Zsuzsanna, Nagypál Tibor, Szabó Eszter, Szimandel Dezső
Felügyelő Bizottság-i tagok: Horváth Gyula Vladimír, Horváth-Őri Györgyné, Krenner Róbert
Etikai-fegyelmi Bizottság-i tagok: Bejek László, Bukits Zoltán, Fenyvesi Béla, Mór Tibor, Pozsonyi Mihály, Somlai Péter, Somogyi Péter
Zárásként a jelenlévők elfogadták a módosított Alapszabályt, továbbá kihirdették annak a három delegáltnak a nevét, akik a jövőben a vasi kamarát képviselik a Magyar Mérnöki Kamara küldöttgyűlésében: Nádor István, Szabó Eszter, Tóthné Temesi Kinga.
Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe