Beszámolók, tervek, kitüntetések

2022 május 18.

SZOMBATHELY Megtartották éves taggyűlésüket a mérnökök és öt tagjukat díjazták is. A kamaránál idén ősszel tisztújítás lesz.

A Vas Megyei Mérnöki Kamara éves taggyűlését kedden délután tartották a Martineumban. Nádor István elnök, a megjelenteknek beszámolt a tavalyi évről, valamint ismertette az idei évre vonatkozó munkatervet is. A nyolc szakcsoporttal működő kamarában 458 aktív státuszú tagot, illetve 204 felelős műszaki vezetőt, műszaki ellenőrt tartottak nyilván tavaly. Az elnökség kilenc alkalommal ülésezett és 43 határozatot hozott. A vasi kamara hét képzési alkalommal, nyolc mérnöki szakterület számára tartott szakmai továbbképzést összesen 403 tagnak. Ami az idei évet illeti, a kamara rendes működése mellett szeretnék Bodányi Ödön volt szombathelyi városi főmérnök Szent Márton temetőben lévő leromlott állapotú sírját felújítani, és miután ismét eltelt négy év, ősszel tisztújítás is lesz a kamaránál. A rendezvényen adták át a Vas Megyei Mérnöki Kamara 2021. évi kitüntetéseit is, a Bodányi Ödön díjat Rácz István villamosmérnök kapta. Kiemelkedő Mérnöki Munkáért Emlékplakettet kapott Bejek László okleveles erdőmérnök, forgalmi mérnök, Gaál Róbert okleveles építőmérnök, és Szemes Tamás okl. vízellátási- csatornázási mérnök, Vas Megye Fiatal Mérnöke Elismerő Oklevélben pedig Somogyi Katalin építőmérnök részesült. 

 

Forrás: Vas Népe/Budai Dávid

Fotó: Szendi Péter

Kapcsolódó galéria