Betontalapzaton dübörög a vasút
A Vas Megyei Mérnöki Kamara Közlekedési Szakcsoportjának Mérnökök Új Stratégiája (MUSTRA) név alatt futó előadás-sorozatában most a vasúti szakembereknek szóltak az előadások.
A szervezők, Tóth Tibor és Tóthné Temesi Kinga egy több évtizedes szakmai együttműködés hagyományát élesztették fel a Magyar Államvasutak és a Deutsche Bahn thüringiai küldöttsége között.
A VDEI (Német Vasúti Mérnökök Szövetsége) thüringiai küldöttségének két tagja, Detlef Hammel és Hermann Schmalfuß tartott előadást a német vasút működéséről, szerkezeti és infrastrukturális felépítéséről és a nagy sebességű vasútvonalak karbantartási, működtetési eljárásairól. Mint kiderült, a német vasúthálózat decentralizált rendszerként működik. Sok kisebb központból irányítják. Mindenkinek megvan a maga feladata, hatásköre. A vasút biztonságáért 34 központ önállóan felel ezen a területen.
Azzal, hogy helyileg leosztják a feladatköröket és megoszlik a felelősség, viszonylag alacsony az éves pályazavartatás. A német vasutakon haladó mérőkocsik folyamatosan monitorozzák az aktuális pályaszerkezetet. Ezeknek az eredményeknek a kivizsgálásával állapítják meg, hogy az adott szakaszon milyen sebességgel közlekedhetnek biztonságosan a járművek. A németekre jellemző precizitás a vasút működtetésének és fenntartásának módján is követhető. Amennyiben a vágányzárat nem oldják fel az ütemezett időre, a tartomány megbünteti a helyi vasúttársaságot.
A sínek talpfái ott betonból vannak: Hermann Schmalfuß beszámolójában ezeknek a talpfáknak a sérüléseiről, a hibafaktorok kezeléséről beszélt. Elmondása szerint idén 670 ezer betontalpat cseréltek a hálózatban.
Forrás: Vas Népe
https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/betontalapzaton-duborog-vasut-2147607/