Megemlékezés Bodányi Ödönre, az egykori városi főmérnökre emlékeztek a Szent Márton temetőben
A Vas Megyei Mérnöki Kamara mintegy 1 millió forintból újíttatta fel a Szent Márton temetőben Bodányi Ödön méltatlan állapotban lévő síremlékét. Az alkalomból szerdán az egykori városi főmérnökre emlékeztek.
„Az Éhen Gyula polgármester vezetése alatt álló Szombathelyen 1897-től nagyszabású infrastruktúra-telepítő, városrendezési munkák folytak. Bodányi Ödön útja 1899-ben vezetett Szombathelyre. A modern várossá formálódó városban az új főmérnök számára bőven akadt tennivaló. Több mint húsz évig állt a szombathelyi mérnöki hivatal élén. Nagy szakmai elhivatottsággal, kiemelkedő kötelességtudattal, magas színvonalon látta el feladatát.” – ezek a mondatok is elhangzottak dr. Melega Miklós levéltár-igazgató alkalomra született írásából.
Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke Bodányi Ödön képzeletbeli levelét olvasta fel a jelenlévőknek. „Köszönöm, hogy Urunkhoz megtértem után 101 évvel sem feledtek el. Köszönöm, hogy mérnök utódaim restauráltatták síremlékemet, mely nekem végső nyugvást ad. Mérnöknek csak úgy lehet tenni a városért, ha a tudás és az elhivatottság mellett tekintélye is van a mérnöki szónak. Meg kell küzdeni, hogy újra legyen főmérnöke a városoknak, kik hozzánk, elődökhöz hasonlatosan minden képességüket a köz szolgálatába állítják.” – szerepelt a levélben.
Ünnepi beszédében dr. László Győző alpolgármester úgy fogalmazott: az emlékezés lehetőséget ad arra is, hogy Bodányi Ödön érdemeit ismét felemlegessük, a főmérnök és a főmérnöki pozíció fontosságáról beszéljünk. Az egykori főmérnökről azt mondta: nemcsak formálója voltSzombathely újításainak, hanem teremtője, majd alakítója a város fejlődésének infrastrukturális és kulturális szinten is.
Elhangzott még: a vasi mérnökök Trianon 101. évfordulója alkalmából 101 fa ültetésével állítottakemléket az utókornak: az Abért-tónál, valamint a Ják–Balogunyom, Szombathely–Szőlős és Vasvár vasútállomáson találtak otthonra a facsemeték. 2021-ben az Abért-tónál felavatták a vasi mérnökök Trianon emlékkövét, Veres Gábor alkotását. A Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Bodányi Ödön síremlékének esztétikai finomításában is részt vett: domborművet készített a kőemlékre.
A 101. évfordulóhoz kapcsolódóan a Vas Megyei Mérnöki Kamara 101 címmel kiadványt jelentetett meg, amelyben a Trianon 101 elnevezésű programsorozat és a Bodányi-síremlék rekonstrukciója is helyet kaptak. A 101 cím mindkét esetben találó, hiszen a 101. évben emlékeztek a békediktátum aláírására a vasi mérnökök, illetve a 2022-es év Bodányi Ödön halálának 101. évfordulója egyben. Nádor István mutatta be a nemrég megjelent könyvet.
Forrás: Vas Népe (szerző: Tóth Kata, fotó: Unger Tamás)
SAJTÓMEGJELENÉS:
https://www.youtube.com/watch?v=N7dSK3X75as