2022 augusztus 03.

A Magyar Mérnöki Kamara május 20-án a fővárosi Lurdy-házban tartotta éves beszámoló küldöttgyűlését, amelyen kitüntetéseket is átadtak.

Nádor István okl. építőmérnök, vízépítő mérnök a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnökeként kifejtett munkájáért, a Magyar Mérnöki Kamara alapszabály előkészítő bizottságában végzett meghatározó tevékenységéért, a példamutató mérnöki munkásságáért, amellyel a mérnöki szakma társadalmi elismertségét segítette Zielinski Szilárd Díjat vehetett át.

Zielinski Szilárd díj

Az 1924-ben alapított Budapesti Mérnöki Kamara – egyúttal az első országos mérnöki kamara – első elnökének tiszteletére és emlékezetére elnevezett Zielinski Szilárddíjat 2022-ben az MMK elnökéből és alelnökeiből álló testület az alábbi személyeknek ítélte oda:

•  Lengyel Tamás okl. gépészmérnök, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara alapító tagja, korábbi MMK alelnök, BMMK alelnök

•  Dr. techn. Liska András okleveles építőmérnök, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöke

•  Molnár Dénes okleveles építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja részére

•  Nádor István okl. építőmérnök, vízépítő mérnök, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke

 

 

Mit jelent mérnöknek lenni?

Mérnökként csak mérnöknek lenni kevés. Többnek kell lenni, értelmiséginek. Nekem a mérnöki hivatás az értelmiségi létet jelenti, annak minden szépségével, örömével, lehetőségével és felelősségével. Igen ám, de mi az értelmiségi definíciója? Már sok ilyet olvastam, de igazán csak azzal az egygyel tudok azonosulni teljes mértékben, amit Győrfi András ifjú blogger írt: „Értelmiségi az, aki szenvedélyesen gondolkodik, nem csak a kényszerpályák viszik.”

Mérnökként természetesen tudni, ismerni és alkalmazni kell a műszaki, természettudományi ismeretek legjavát, de ez kevés. Valóban szenvedélyesen gondolkodni kell, mert a mi hivatásunkban csak ez vezet a fejlődéshez, az újhoz, a kreativitáshoz. A mérnök-értelmiségi munkája nálam rutin, kreativitással fűszerezve. Önmagában mindegyik járhatatlan út, de együtt az alkotó munka öröme. Ráadásul talán nem tévedek, ha meggyőződéssel állítom: igazi örömöt sosem a rutin, hanem mindig a kreativitás jelent. Mert a fűszer adja az ízt, a zamatot, a kreativitás a mérnöki tevékenység sava-borsa.

Persze a legjobb mérnöki tevékenységnek is kell legyen egy alapvető mozgatórugója: a szolgálat. Mert a mi munkánk mindig egy célt, mégpedig közösségi célt szolgál. Pontosabban csak így van értelme csinálni valamit. Én a vízügyi szolgálatban éltem le mérnöki pályámat, így onnan hozok példát. Egy árvízvédelmi töltést sosem azért valósítottunk meg, mert éppen ahhoz támadt kedvünk. (Ezt sokan próbálták ránk fogni, de hol vannak már ők…) Mindig azért került oda a gát, ahová került, mert ott kellett megvédeni egy falut, egy vasutat, egy utat. Egy földmű, egy gát nem olyan szépséges látvány, amit önmagáért érdemes lenne megépíteni. Persze egy közösségi céllal megépített töltés már meg is szépül!

És akkor az előző kis polemizálással el is érkeztünk az értelmiségi/mérnöki lét nekem nélkülözhetetlen eleméhez, a felelősségvállaláshoz, az emberhez. Mérnökként természetesen szakmai felelősséget viselünk munkánk jóságáért, gazdaságosságáért, korszerűségéért (lásd: hová építjük azt a töltést), de ez önmagában kevés egy értelmiségitől. Nekünk a tudásunk, a gondolkodási mániánk megadta a lehetőséget és egyben a kötelezettséget is a társadalmi felelősség vállalására, az értékek közvetítésére. És bizony a ránk bízott kisebb-nagyobb közösségek irányítására is. Mert az értelmiség vezető szerepének betöltésére is képesnek kell lennünk! Mérnök-vezetőként már felelősségünk van a környezetünkért, a körülöttünk dolgozó emberekért. Ehhez tudnunk kell szervezni, irányítani, tudnunk kell építeni, de nemcsak létesítményeket, hanem csapatot is. Mert a mérnöki munka, az értelmiségi lét csapatmunka! Ha nem tudsz csapatban gondolkodni, a siker csak talmi és átmeneti lehet.

A sikeres értelmiségi/mérnöki létnek ezért nélkülözhetetlen része a humánum, a kommunikáció, az emberi kapcsolat. Erős kapcsolat kell az egyes emberekkel és a közösségekkel. Nem bújhatunk műszaki ismereteink elefántcsonttornyába! Mert mit ér az IQ, ha nem társul hozzá arányos EQ – és viszont? Ha érzéketlenek vagyunk a megrendelői pozíció nélküli társadalmi környezetünk problémáival szemben, akkor viszonzásként is csak erre számíthatunk. Márpedig szeretnénk mást kapni, hiszen mérnöktársadalmunk egyik legfájóbb pontja a társadalmi elismertség hiánya.

Tudom, a hétköznapok kényszerpályái nagyok és erősek, mégis kötelező elgondolkodni azon, mit is jelent a XXI. században mérnöknek lenni? Mikor és mitől várhatjuk el, hogy környezetünk újra mérnöknőként/úrként süvegeljen meg bennünket? Gondolkodjunk, mert nemcsak gyalogolni, de gondolkodni is jó. Gyaloglás közben gondolkodni meg aztán…

Nádor István okl. építőmérnök, elnök