Tisztújító Küldöttgyűlés a Magyar Mérnöki Kamarában
Május 6-án a Budapesti Műszaki Egyetem Dísztermében tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Mérnöki Kamara. A területi kamarák és a szakmai tagozatok küldötteit – a nagyrendezvényen a szavazásra jogosult 284 küldöttből 174 jelent meg.
A köztestület legfőbb döntéshozó fóruma a szokásos testületi beszámolókon túl megtárgyalta és elfogadta a tervtartalmi követelményekről alkotott szabályzatot (melyet a VMMK azóta már minden tagjának megküldött elektronikus formában).
Barsiné Pataky Etelka elnök a küldöttek terjesztette elé annak az állásfoglalásnak a szövegét, mellyel a mérnöki tervezői díjak alacsony mértéke ellen tiltakozik a MMK (ld. keretes írás). A közlemény kiadását a küldöttgyűlés egyhangúlag támogatta.
A küldöttgyűlés záró napirendjeként sor került a kamara új tisztségviselőinek megválasztására. Ezt megelőzően a küldöttgyűlés tisztelettel megköszönte Barsiné Pataky Etelka leköszönő elnöknek áldozatos munkáját, amit nyolc éves vezetése alatt végzett. Mi is köszönjük Elnök asszony!
A vezetőség választás eredményeként a következő mérnöktársaink töltik be a MMK vezető pozícióit: elnök: Nagy Gyula; alelnökök: Holló Csaba, Kassai Ferenc, Lengyel Tamás, Madaras Botond; az elnökség tagjai: dr. Csenke Zoltánné, Feilné Győry Zsuzsanna, Gyurkovics Zoltán, Ivanics Zoltán, Kocsis Attila, Kovács István, Lakits György, Magyar Ákos, Reich Gyula, Szántó László, Szilvágyi László, Zarándy Pál.
A Vas megyei mérnököket Tóthné Temesi Kinga képviseli a MMK vezetésében, akit az Etikai-Fegyelmi Bizottság tagjává választott a küldöttgyűlés. Gratulálunk Kinga!