XXIV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia

2024 április 18.

A Közlekedéstudományi Egyesület vasi területi szervezete idén is - immáron huszonnegyedszer Bükfürdőre hívta össze a szakmai konferenciát. A háromnapos tanácskozáson kétszázan vesznek részt.

A megjelenteket Stangl Imre, az egyesület vasi elnöke, valamint dr. Németh Sándor, Bük polgármestere köszöntötte. Ágh Péter Észak-vas vármegye országgyűlési képviselője, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára az elmúlt időszak eredményeit ismertette.

- Tavaly, ezen a helyen Csepreghy Nándor miniszterhelyettes vázolta a minisztérium terveit – kezdte Ágh Péter. – A feladatot elvégeztük. Szintet léptünk a jogalkotás, a közösségi közlekedés területén. Jelenleg is tart a KRESZ módosításának előkészítése. Megalkottuk az állami építési beruházások rendjéről, illetve a magyar építészetről szóló törtvényeket. A közösségi közlekedés esetében átalakítottuk a jegy- és bérletrendszert. Tizenegy fő kedvezményt vehetnek igénybe az utasok. A számok bennünket igazolnak: 2023-ban 178 millió utas volt, a pandémia előtti évben pedig 138 millió. A jegybevételek pozitívan alakultak, 2022-ben 112 milliárd tavaly 118 milliárd forint bevétele származott a közlekedési cégeknek.

A munka azonban nem áll meg, újabb törvények meghozatala várható. Megtudtuk tovább, az egyes minisztériumok összegzik, elkészítik a távaltos, tíz évre szóló fejlesztései terveket, megnézik mit szeretnének elérni.

Fónagy János miniszterhelyettes, a Közlekedéstudományi Egyesület elnöke kiemelte, a hetvenöt éves szakmai szervezetnek 4000 önkéntes, illetve 100 pártoló tagja van. A szakemberek felelősségét rangját jelzi, hogy a közlekedési rendszerek, utak, vasutak évtizedekre, évszázadokra is kihatnak.

A bükfürdői tanácskozáson a szakemberek előadásokat hallhattak többek között a közlekedési szabályozás aktuális feladatairól, Az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési beruházásairól. Miként arról is szóltak, miként lehetne növelni a magyar-ukrán határszakaszon a vasúti forgalmat, hogyan lehet fokozni a biztonságot a vasúti informatikai rendszereben. Ismertették az Infrastruktúra Versenyképesség Javító program főbb elemeit. Szó esett továbbá a szombathelyi vasútállomás korszerűsítéséról, az új biztosítóberendezés létesítéséről. A vasiakat is érintette a Győr-Budapest vasútvonal felújítása, hiszen egy szakaszon az utasokat vonatpótló autóbuszokkal szállították. Az egyik előadás témája, az itt megszerzett tapasztalatok ismertetése volt.

Forrás: Vas Népe (Szerző: Horváth László/Fotó: Cseh Gábor)

Szervező: XXIV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia

https://ktenet.hu/esemenyek/xxiv-kozlekedesfejlesztesi-es-beruhazasi-konferencia/