Közadakozási felhívás
Vas Vármegyei Mérnöki Kamara kezdeményezi, hogy tiszteletünk jeléül, mi mérnökök, szülővárosában állítsuk föl HOLLÁN ERNŐ első köztéri szobrát!
200 éve Szombathelyen született nagyszerű mérnök elődünk Hollán Ernő. Születésének évfordulójáról nekünk, kései utódainak kötelességünk méltó módon megemlékezni.
Ennek jegyében a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara kezdeményezi, hogy tiszteletünk jeléül, mi mérnökök, szülővárosában állítsuk föl HOLLÁN ERNŐ első köztéri szobrát! Folyamatosan frissülő cikkünkben a szoborgyűjtés aktuális állapotát igyekszünk megmutatni, ezzel is inspiráljuk az olvasókat a nemes célért történő adakozásra.
Nekünk, mérnököknek a Magyar Mérnök - és Építész Egylet megalapítása jelenti pályája csúcsát, melynek első elnöke is volt. A mai mérnök és építész kamarák elődjének létrehozásával sokat tett a mérnöki munka, a mérnöki hivatás társadalmi elismeréséért, de életművében számos más kiemelkedő tevékenységet is találunk. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban hadmérnöki erődítési tudását hasznosította hazája javára. Széchenyi Istvánnal karöltve letette a magyar vasútfejlesztés alapjait, és elkezdte a megvalósítást is. A mezőgazdaság fejlődését segítette a talajok művelhetőségét jelentősen javító meliorációs vízgazdálkodási rendszer kidolgozásával. Korának közéletében is kiemelkedő szerepet vállalt. Akadémikus, államtitkár, főrendiházi tag volt, Deák Ferenc bizalmasaként fontos szerepe volt az 1867-es kiegyezés létrejöttében. Egyetemi oktatóként a következő mérnök generációk fejlődését is szolgálta.
Születésének évfordulójáról nekünk, kései utódainak kötelességünk méltó módon megemlékezni. Ennek jegyében a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara kezdeményezi, hogy tiszteletünk jeléül, mi mérnökök, szülővárosában állítsuk föl HOLLÁN ERNŐ első köztéri szobrát!