Városi közbeszerzési ajánlatkérés - ezentúl a kamara honlapján is
A Vas Megyei Mérnöki Kamara régi törekvése, hogy mérnökei részt vegyenek, végezzék a régióban tervezett műszaki jellegű munkákat.
Kívánatos, hogy a helyi munkahelyteremtés, az adófizetés, továbbá a lokálpatriotizmus apropóján a megyei beruházók elsődlegesen a megye mérnökeire számítsanak, természetesen a közbeszerzés feltételeinek, a piaci verseny írott vagy íratlan, morális szabályainak betartásával.
A munkához jutás első fázisa az információ, hiszen, ha nincs adat, nehéz bármit megpályázni, elnyerni.
Ez azonban a jövőben változni fog, hiszen Nádor István okl. építőmérnök, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke és dr. Nemény András, Szombathely polgármestere, illetve dr. Kovács Előd, a polgármesteri kabinet vezetője, a közbeszerzési bíráló bizottság elnöke közös egyeztetésen állapodott meg a minap abban, hogy 2022. február 1-jétől a megyeszékhely összes, mérnöki jellegű munkára vonatkozó, közbeszerzési ajánlatkérési felhívása a Vas Megyei Mérnöki Kamara honlapján is megjelenik. Az egyezség a szakértői, a tervezői, a mérnöki, a műszaki ellenőri és az építési munkákra egyaránt vonatkozik.
- A mérnöki kamara célja, hogy ezt a konstruktív és példaértékű együttműködést kiterjessze Vas megye összes önkormányzatára, a gazdaság kiemelt szereplőire. A folytatást illetően optimista vagyok, hiszen partnerünk segítségével az első lépést végre megtettük. Azt természetesen nem tudjuk, hogy mikor, mennyi ajánlatkérést ír ki Szombathely, nyilván ez a város pénzügyi forrásaitól, a pályázati lehetőségektől függ. Az viszont biztos, hogy mostantól a szombathelyi, mérnöki munkalehetőségekről kamaránk weboldalán is informálódhatnak tagjaink. – zárta az elnök, aki hozzátette, hogy ezentúl érdemes lesz gyakrabban odakattintani a vasimmk.hu-ra.
(Link: http://vasimmk.hu/hu/)